A Jackfall Bormanufaktúra is részt vesz a Vince napi programsorozaton:
A hagyományok mellett különös hangulata van a Vince napnak. Innen Kisjakabfalváról nézve, ahol az ember a csöndbe merülve szinte úgy érezheti, hogy megáll az idő, az új év ezen szakaszában, január derekán, már semmi kétsége sincs afelől, hogy az idő és elmúlás tényleg szabadságra ment. Vagy csak megfeledkezett magáról, hogy végeznie kellene a dolgát. Mintha ezekbe a napokba direkt annyi végtelenség szorulna, hogy a karácsonykor elmaradt pihenést és a gondolatainkba való kényelmes elmerülést megejthetjük minden következmény nélkül, miközben attól kéne félnünk, hogy bármiről is megfeledkeznénk. Hideg, de kényelmes, szép napok. Tényleg mintha mindenre lenne időnk. Főképp felkészülni az új évben előttünk tornyosuló feladatokra. Pedig ez a 2024 még olyan végtelennek tűnik innen nézve. Majd elérkezik a Vince nap, de ezt az alkalmat is olyan kellemes lágyság járja át.
A szép borokat végig kóstolva és látva a kedvesen mosolygó vendégeket, akiket szintén megérint Kisjakabfalva időtlensége, ébredező lendületet ad a borászatnak. Azt a célt, hogy ez az elégedett mosoly legyen meg mindenkinél, aki ellátogat hozzánk, vagy otthon Jackfall bort kóstol. Vince napon a szőlő vessző szentelése és a borok megkóstolása fontos része a hagyományoknak, ha azt szeretnénk, hogy a termésünk jó legyen ebben az évben is. Persze nem helyettesít semmilyen fontos és nélkülözhetetlen munkafolyamatot, de a cél elérés érdekében, jobb biztosra menni, és tudni, hogy a hagyományok megtartásának is szenteltünk időt. És mivel most Kisjakabfalván olyan végtelennek tűnnek a pillanatok, hát miért is hagynánk ki. A Villányi Siklós borút idén is szuper programot állított össze azoknak, akik Villányban szeretnék megünnepelni a Vince napot. A pincejáró busz utak között a Jackfall Bormanufaktúra is szerepel. (1-es és a 3-as útvonalon)
Várjuk minden kedves vendégünket január 20-án egy koccintásra és szőlő vessző szentelésre!
2024. január 20. szombat
Délelőtti program: 11:45-13:30-ig
- Szőlő megáldása
- Koccintás – 3 tételes borkóstoló
- Pincejárás
- Kóstoló falatok: disznótoros Jackfall módra
Esti csoport: 16:30-18:00
- Játékos boros hordó gurító verseny
- Koccintás – 2 tételes borkóstoló
- Pincejárás
- Forralt bor házi rétessel
Kedvcsináló videó:
Pincéről Pincére variációk Vincére
Szállás foglalása a Borászatnál
Dűlőjáró Vince
Az egész tájat megmutató DŰLŐJÁRÓ VINCE túrák során busszal járhatjuk be a Villányi borvidéket és a hagyományos Vince napi áldomásban is részesülünk. A Dűlőjáró változatok több útvonalon érhetők el. A résztvevők felejthetetlen téli tájélményben, izgalmas játékokban, finom borokban és ínycsiklandó falatokban részesülnek.
Regisztráció
10:30-11:15 Villány, Rendezvénytér (Csányi Pincészettel szemben)
Kérünk minden résztvevőt, hogy időben érkezzen, mert a buszok indulása és az állomásokon eltöltött idő is szoros időbeosztáshoz kötött!
1. ÚTVONAL:
Mokos Pincészet – Blum Pince Villánykövesd – Jackfall Bormanufaktúra
- állomás 11:45-13:30 Mokos Pincészet (Palkonya)
Vince napi játékok a hagyományokra hangolva, borkóstolás és jó hangulat a Palkonyai Szőlőhegy lábánál, a Mokos Pincészetben, ahol mindemellett forralt gyümölcsborral, valamint borkorcsolya falatokkal örvendeztetjük meg vendégeinket.
Három tételes borkóstolónk mellett a játékos kedvűek próbára tehetik tudásukat a Vince napi kvíz és a borozós ügyességi játékokban.
A program tartalma: forralt gyümölcsbor, 3 bor kóstolása, borkorcsolya, hangulat zene, Vince napi boros játékok.
- állomás 13:45-15:45 Blum Pince (Villánykövesd)
Pinceséta a villánykövesdi pincészetünkben két fajta bor kóstolásával
Ebéd: Töltött káposzta, házi friss kenyérrel
- állomás 16:00-17:30 Jackfall Bormanufaktúra (Kisjakabfalva)
Játékos boros hordó guritó verseny, koccintás, majd pincejárás
2 fajta bor kóstolása + forralt bor házi rétessel
3. ÚTVONAL:
Jackfall Bormanufaktúra – Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet – Gergen Birtok
- állomás 11:45-13:30 Jackfall Bormanufaktúra (Kisjakabfalva)
Szőlő áldás, majd koccintás és pincejárás
Borkóstolás 3 fajta borral: fehér, rozé, vörös
Kóstoló falatok: disznótoros Jackfall módra
- állomás 13:45-15:45 Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet (Kisharsány)
Vendégek fogadása köszöntő zenével, forralt borral és grissinivel
Szőlőáldás Dr. Mészáros István Atyával
Hagyományörző játékok szőlészünkkel, Balogh Kornéllal
A palackozóban étkezés, menü: Vörösboros marhapörkölt Borkóstoló Tóth Sándor borásszal, kóstolt tételek: Boszorkány Rizling, Montenuovo Cuvée-k, Syrah
A zenéről gondoskodik: a Büdös Vornyik zenekar
- állomás 16:00-17:30 Gergen Birtok (Siklós-Máriagyűd)
3 tételes borkóstoló rétes kíséretében
„Történelem és bor” – kvíz
Tangóharmonikás kedvcsináló
Jegyinformáció – elővétel
EARLY BIRD 24.900 Ft (2023. december 10-ig vagy a készlet erejéig)
NORMÁL 26.900 Ft (csak elővételben 2024. január 18-ig vagy a készlet erejéig)
A csomag tartalmazza: Vince napi élmények
– Borkóstolás és falatkák 3 Pincészetnél
– Ebéd
– Játékok
– Zene
– Buszos transzfer
Egyéb információk
A programokon mindenki saját felelősségére vehet részt.
18 éven aluli gyermekekért a felnőtt kísérőjük vállal felelősséget. 18 éven aluliakat az állomásoknak nem áll módjában szeszes itallal kiszolgálni.
A fent leírt ajánlatokon felüli fogyasztást egyénileg szükséges rendezni.
Jegyvisszaváltásra az esemény kapcsán nincs lehetőség. Amennyiben a rendezvényt a szervező mondja le előre nem látható okok miatt, úgy utalvány formájában megtéríti a befizetett összeget.
Az útvonalak közötti csere nem lehetséges.
Siklósi orvosi ügyelet: +36 72 515 104, Segélyhívó vonal: 112
Szervező: Villány-Siklósi Borút Egyesület
A programváltozás jogát a szervezők fenntartják!