Minden év új és megismételhetetlen napok sorozatát hozza el az életünkbe, amik nem várt meglepetésekkel és kihívásokkal kecsegtetnek. Tartogatnak számunkra örömet és sajnos szomorúságot is és végtelennek tűnő munkaórákat, amikről akár úgy is érezhetjük, hogy malomkövek, melyek alatt szétmorzsolódunk.
Az önmagunkkal szemben támasztott elvárások, a megfelelési kényszerünk és persze az anyagi juttatások miatti folytonos rohanás stresszes és monoton szürkeségében, úgy érezhetjük, hogy egyre messzebb sodródunk világtól, a barátainktól és családunktól. Mintha itt élnénk a földön, de egyre ismeretlenebbé válnánk mindenki számára. Pedig nagyon is emlékeznek ránk. Nagyon is ott vannak az ismerősök és a régi barátok, rokonok akik ugyanúgy vágynak arra, hogy a régen átélt pillanatokat újra fel lehessen eleveníteni, vagy új, közös emlékeket begyűjteni és kirakni a képzeletben létező tablónkra. Valójában minden eltelt nap, vagy elmúlt perc egy új közös élmény felé mutat a jövőben, ami ha bekövetkezik megfeledkezhetünk a nehézségeinkről és nyugodtan mondhatjuk, hogy megérte.
A fentebbi leírás szinte végtelen mennyiségű dologra megfeleltethető. Azonban a hasonlatok tömege egy ismétlődő mintára mutathatnak. Még pedig a megújulásra való természetes igényünkre. Arra, hogy álljunk meg és igenis adjunk maguknak időt arra, hogy visszanézzünk a megtett utunkra, hogy büszkék legyünk magunkra és szemrevételezzük azokat a dolgokat, amiket a jövőben másképp kell majd csinálnunk.
Szüret
A szüret, az aratás a termések betakarítása pont ilyen szimbolikus töltettel bíró események. Az egész évben aggodalommal figyelt területek megművelése, a verseny futás az időjárással, a szüret megfelelő időpontjának megválasztásával érik el a csúcspontot. Az addig befektetett energiák koncentrálódnak és már nincs visszaút.
Az utolsó nagy rohanásban szinte észrevétlenül pattannak el az órák, és a hajnali kelésből a következő pillanatban már fáradtan ágyba zuhanás lesz egy késői órán. De másnap megint indulni kell, és ilyenkor az egyetlen vigasz, hogy ez már tényleg a vége. Hogy nemsokára újra csönd lesz a szőlőben, ahova az ősz nyomában lassan lopakodva érkezik meg a tél, mint egy álmos farkas, aki egy hosszú alváshoz keresi vackát. De addig is megfeszített tempóban gyűjtik a szőlőt a hegyről. Minden percben valaki ládáért kiált, mert megint megtelt és kell az új, mert a munka nem várhat. Az idő szűkös. A szőlőnek minél hamarabb a feldolgozóba kell érnie. Nincs idő megállni. Valaki rohan. Cseréli a teli ládát egy üresre. A teliket finoman pakolják fel a platóra. Hamar felkerül a szállítható mennyiség, és a kocsi már indul is.
A szőlő feldolgozása
A környéken szinte mindenki a szőlőre figyel. Ez mindekinek fontos. Tudni szeretnék kinél, hogy áll a szüret, hogy kinél mit szednek most, és hogy holnap mit fognak szedni. A pincénél pedig ugrásra készen állnak. Beérkezik az autó és azonnal pakolják a ládákat. Nem lehet lassan. Minden perc számít. Nemsokára megint érkezik a következő szállítmány szőlő és addig fel kell dolgozni.
Az egész évben csendben növögető gyümölcs hirtelen átváltozik. A héja szétpattan, kipréselik a finom gyümölcshúst és levet, és a tartályokba töltik. Mind ezt olyan gyorsan és rutinosan, hogy felocsúdni sincs esély. A prés akadozik. Valami baj van vele. Aztán már be sem indul. Szüret közepe. Nem baj! Megoldjuk! Van másik, de kisebb. Addig jó lesz, amíg jönnek és a nagyot megjavítják. Már délután elindult elvileg az alkatrész az ország másik pontjáról. Holnapra kész lesz. Jönnek és megszerelik.
A borász még egy rövid ideig hiperventillál, de megfeledkezik róla, amint befordul újra a platós kocsi az udvarra. Délután három van, de még ígérnek három-négy fordulót. A kocsiról azt mondják, hogy muszáj befejezni ma, mert holnap már máshol kell kezdeni a brigádnak a hegyen. A borász bólint a többiek pedig beletörődve grimaszolnak, majd egymásra néznek és nevetnek. És ez holnap is így lesz. Nem baj! Egyik szüret sem tartott eddig örökké! Jövőre is lesz! A szőlő jövőre is meg fog nőni, és jövőre is le kell szedni.
Vörösbor fesztivál a Villányi Borvidéken
Természetesen jövőre ugyanúgy meg fogjuk ünnepelni a végét és a megkönnyebbülést, hogy megint sikerült. Hogy a természet megint adott és a tapasztalat és szakértelem a legjobbat hozta ki ebből az évjáratból is.
A Villányi vörösbor fesztivál teret ad ennek az örömnek. Hiszen a sok borászat egyszerre ünnepel. Eljött a megújulás kezdete. A szőlőben a tőkék pihenni térnek, a pincében pedig elindul a borkészítés. A több hónapon át tartó aggodalmat fellélegzés követi. Itt az ideje találkozni a régi ismerősökkel, elmesélni nekik, hogy mi minden történt azóta, hogy nem láttuk egymást. A Jackfall bormanufaktúránál is megjelennek a barátok és ismerősök. Borokat kóstolnak, mi pedig mesélünk nekik. Együtt vagyunk, és tudjuk, hogy ez jövőre is így lesz. A villányi vörösbor fesztivál forgataga leülteti az aggodalmat pihenni és az emberek mosolya egyformán széles. A zene és a nevetés megtölti a levegőt és ebben a lendületes, estére kissé homályossá váló kavalkádban mégis kristálytisztán látszódik, hogy mennyire örülünk, hogy együtt lehetünk.
