Villányi Kékfrankos Vörösborok

Sok mindenre lehet büszke hazánk. Nobel-díjasok, olimpikonok, Oscar-díjasok stb, de többek között a konyhánkra is, aminek igazán sikerült kialakítani egyediségét felcsipkedve és beépítve magába az évszázadok alatt átvonuló különböző népek ételeinek sajátosságait. Nincs ez máskép a hazánkban fellelhető borok listájában sem. Hiszen sok olyan szőlőfajta van, amik eredetileg nem őshonosak Magyarországon, de mégis jól érzik magukat és szép borokat adnak.

Kékfrankos Szőlőfajta

Az újonnan érkező szőlőfajták mindig a gondos gazdák óvó kezei közé kerültek, akik türelmesen várták, hogy a szüretet követően mikor lehet végre igazán a gyümölccsel dolgozni, és mikor lehet megtapasztalni, hogy milyen bort is teremnek az újonnan telepített fajták tőkéi. Ilyen lehetett valamikor a Kékfrankos szőlőfajta is, ami a szomszédos Ausztriából került át hozzánk egy nem túl hosszadalmas utazást követően, valamikor a 18. század végén és a 19. század elején.

Elsősorban a közép-magyarországi és nyugat-dunántúli bortermő vidéken terjedt el a fajta. Később azonban egyre inkább kedvelt szőlője lett a borászoknak és a fogyasztóknak, így végül az egyik legelterjedtebb szőlőfajta lett hazánkban. Kedveli a hűvös éghajlatot, de jól alkalmazkodik a kontinentális klímához. Ízgazdagságára pozitívan hathatnak a mérsékelt nyarak és a hűvös éjszakák. A szőlőszemek sötét lila vagy fekete színűek lehetnek, melyek közepes méretű szőlőfürtökbe tömörülnek. Később szüret idején, ezek a fürtök könnyen feldolgozhatók.

Kékfrankos Vörösbor Villányból

Borok

A Kékfrankos szőlőfajta borai nagyon jól tudják ízvilágukban reprezentálni a terroir-t. Ízében intenzív gyümölcsösséget figyelhetünk meg. A kortyban gyakran előjön a cseresznye vagy fekete szeder, de ugyanakkor fűszeresség is jellemzi, ami a feketebors illetve szegfűszeg frissítő ízével és hatásával köszön az ízlelőbimbókra. Nálunk 16 hónapot pihen a tétel tölgyfahordóban mielőtt palackozásra kerülne. Azonban itt kell azt is megjegyezni, hogy mi ebből a szőlőfajtából készítjük a rozénkat is.

A kékfrankos egyedi karakterisztikájának köszönhetően biztosított a helye a gasztronómia világában. Tökéletesen párosítható marha illetve sertés ételek mellé vagy egy különleges sajtválogatás kíséretében is maradandó íz élményt tudunk szerezni magunknak. Talán lehet, hogy nem egy eredeti magyar fajta, de mégis olyan szinten van beleszövődve a történelmünkbe, hogy büszkék lehetünk rá, hiszen világszínvonalban a borkedvelők egyik kedvence a Magyarországról származó Kékfrankos. A tudatos klón-szelekciók hatására tökéletesen alkalmazkodott a Kárpát-medence klimatikus viszonyaihoz, ma már a Pinot Noir alternatívájának is tekinthető, mert jól házasítható más borfajtákkal is. Változatosságában rejlő egyedisége pedig kimeríthetetlen újdonságokkal kecsegtet a jövőre nézve, amit akár hazánk világi viszonylatban is kamatoztatni tud majd. Villányi Prémium vörösborok tökéletes alapanyaga.

Villányi Kékfrankos Szőlőfajta bora
Elmúlt 18 éves? A weboldalt csak 18 éven felüliek látogathatják.